15
Az egyetlen elérhető billiárd asztal
| Személyes | 2010-06-15
Valamikor kiskamasz koromban láttam először billiárd asztalt. Lenyűgözött a hangulat, ami ezt a játékot jellemzi. Egy közeli, igen rozzant kocsmában volt egy – a hely szelleméhez illően lepukkant – billiárd asztal. Az a fajta, ami 20Ft-os érmékkel működött. Régi szép idők, amikor húsz forintért még lehetett kapni valamit…
Egy barátommal összefogtunk és minden szombaton 10-kor elmentünk és eljátszottunk egy-egy százast. Micsoda élmény volt!
Két hónap múlva gondoltam egy merészet és elmentem egy billiárd versenyre. Nem voltam felkészülve, egyszerűen besétáltam az utcáról. Ha egy amerikai filmben lennénk, akkor most az következne, hogy megnyertem a versenyt. De az élet nem egy amerikai film, így az első fordulóban kiestem…
Kudarcot vallottam volna?
Elmentem egy versenyre, ahol szinte azonnal kiestem. Kudarcot vallottam volna? Nem hinném. Egyáltalán nem.
Miért állítom, hogy nem vallottam kudarcot?
Mert az élmény miatt mentem oda. Ott akartam lenni.
Nem akartam csodát tenni, nem akartam megmutatni a világnak, a szomszédnak, hogy én vagyok a legnagyobb játékos a világon. Azért mentem oda, mert jól akartam érezni magam. Ez pedig sikerült. De ezen felül volt más haszna is.
Mint a filmekben…
A verseny után odajött hozzám a helyi sportegyesület (akkor még létező) billiárd szakosztályának elnöke és azt mondta, hogy szüksége van egy játékosra, akiből pár év múlva világbajnok lesz. Megkérdezte, hogy én vagyok-e a megfelelő ember. Hát persze!
Lelkes voltam. Meg voltam győződve róla, hogy ez életem egyik nagy pillanata.
Az is volt!
A 16 éves kölyök megveri a nagy öregeket?
Aztán elkezdtem járni az egyesületbe és minden nap 2-3-4 órát gyakoroltam. Nagyon élveztem, jól is ment. Én voltam a legfiatalabb, a nagy reménység, aki majd egy napon mindenkit túlszárnyal.
Az edzéseken nagyon jól ment a játék, többször megsértődtek a tapasztalt, 25-30 éves öreg rókák, amikor a 16 éves kölyök megverte őket. Micsoda partik voltak!
Versenyeken viszont egyáltalán nem szerepeltem jól. Nem voltam versenyző alkat: nem tudtam koncentrálni, ha közben 113 ember nézett…
Így aztán nem lettem sem világbajnok, sem másfajta bajnok. Most mégis azt mondom, hogy életem egyik legszebb időszaka volt. Miért?
Igazi flow-élmény
Mert minden nap, iskola után egész délután azzal foglalkoztam, amit szerettem. Semmit sem csináltam volna szívesebben. Igazi flow-élmény volt. Hihetetlenül motiváló tud lenni, ha nem kényszerből, hanem valódi, belső motivációból végzünk egy munkát. Ez talán az egyik legnagyobb dolog, amit elérhetünk az életben…
Aztán jött a késői kamaszkor meg a csajok és abbahagytam a versenyzést – de ez már egy másik történet…
Kedves Gábor!
Nagyon tetszik az írásod! Azt hiszem mindenkinek az életében van olyan terület, vagy helyzet, ami nem az átgondolt felkészülésről, vagy tudatos cselekvésről szól, hanem egyszerűen a “jól akarom magam érezni” szituációról.
És ez jó, nagyon jó! Mert a megélt, átélt élmények adják az élet ízét. Még ha nem is mindig pozitív az eredmény, az sem számít, mert nem az eredmény a fontos.
És persze vannak olyan területek, amikor az eredmény is fontos, vagy csak az eredmény a lényeg!
A belsőnkből jövő inspiráció visz el a sikerhez. Ha van az a “valami”; belső tűz, igyekezet, tevőleges cselekvés, megfelő helyzetek-lehtőségek felismerése, akkor minden sikerülhet.
Sikeres, örömteli napokat kívánok!
Üdvözlettel: Zsu
Vannak mikor az “Öreg rókák” nem akarják elismerni, hogy egy fiatalabb is képes arra amire ők, vagy még többre.
Valóban nagyon jó dolog, ha az ember azt csinálhatja amit valójában szeret, semmi kényszer, külső nyomás.
Nekem ugyanez az élményem volt 14 évesen, vitorlázógéppel repültem 3 évig. Aztán jöttek a nők, stb, ezt már ismerjük
Teljes mértékben meg tudlak érteni és átérezni az élményedet.
Látod, máris van egy közös pont az életünkben, ez egy tárgyalásnál máris közelebb hozna bennünket egymáshoz.
Köszi és további szép napot!
Üdv, Varesz
@Zsu: a biliárd, ha nem hobbi szinten játsszák, rengeteg felkészülést igényel és egy bizonyos szint felett már az nyer, akinek jobb a stratégiája (és persze jobban sikerült a formaidőzítése). Ez lehet, hogy elrettentően hangzik – de ha tényleg belső motivációból, tűzzel játsszuk ezt a játékot, akkor semmihez sem hasonlítható élményt ad. Mint az élet…
@Attila: A fiataloknak mindig többet kell letenni az asztalra. A vén rókák a status quo fenntartásában érdekeltek, így a fiatalok, akik újat hoznak, mindig falakba ütköznek. Nincsenek kitaposott utak – vagy lehet, hogy nem éri meg rálépni
Én azt mondom, hogy ha megvan bennünk a tűz, akkor induljunk neki az ismeretlennek és tapossunk ki a saját ösvényünket!
@Sándor: a biliárd a repüléshez képest elég földhözragadt időtöltésnek tűnik