Nemrégiben a Nemzeti Táncszínházban jártam. Körbevezettek, mindent láttam a pincétől a padlásig. Az öltözők és különféle helységek nem igazán hoztak lázba, de a színpad feletti technikai helység annál inkább. Itt van a több kilométernyi kábel, mindenféle csigák és hatalmas motorok, amelyek a kábeleket mozgatták. Ipari környezet, ahol nyoma sincs a romantikának.
Ez a helység, ahol a dolgok MEGTÖRTÉNNEK. Ez a helység, ahol a felhasználói élményt létrehozzák. Ez a helység, amire szinte senki sem kíváncsi. Mindenkit csak az érdekel, ami a színpadon zajlik. A tánc, a zene, a fények. Pedig az előadás nagy része nem is a színpadon zajlik.
Vállalkozás a semmiből: egy ilyen építkezéssel gyakran több munka van, mint gondolnánk
Eszembe jutott egy jó párhuzam: mikor lelkesen vállalkozást indítunk, gyakran fogalmunk sincs, hogyan kell megépíteni a technikai helységet.
Van egy szenvedélyünk, amit egy vállalkozás keretében szeretnénk gyakorolni. Egy kitűnő előadást szeretnénk összehozni. Egy profi előadást, ahol felmegy a függöny, a táncosok harmóniában mozognak a zenével és a fények mindig azt a részt emelik ki, amit kell.
A zord igazság
Ennek ellenére csak kevesen akarják megtanulni, hogyan kell felhúzni a függönyt és hogyan kell a keverőpultot beállítani. Kevesen akarják megtanulni és még kevesebben akarják megcsinálni mindezeket. Mert ezekkel bizony sok munka van. Több, mint gondolnánk.
A zord igazság, hogy a vállalkozás nem való azoknak, akik úgy akarják létrehozni az előadást, hogy fogják magukat és leülnek a nézőtérre.
A Nemzeti Táncszínház kulisszái mögött láttam, hogy mi kell ahhoz, hogy egy előadást mi a nézőtérről élvezhessünk. A színpad feletti technikai helységben gyakorlatilag lépni is alig lehetett. Arra is komolyan oda kellett figyelni, hogy ne essek le a terem közepén tátongó lyukba.
Mint tudjuk, a Carnegie Hallba sok gyakorlással lehet eljutni. A Nemzeti Táncszínház színpadára én sokkal hamarabb eljuthattam volna – egy rossz lépéssel…
Szürke szakik?
Ahogy lépkedtem a kábelek és csigák erdejében, arra gondoltam, hogy a nézőtéren ülve milyen természetesnek vesszük, hogy az előadás előtt felmegy a függöny. Természetesnek vesszük, hogy előadás közben mindig helyé van a zene, a táncosok mindenféle rudakon tornáznak és a fények mindig azt a részt emelik ki, amit kell.
Élvezzük az előadást és nem akarunk tudomást venni róla, hogy a produkciót akár több száz kilométernyi kábel, rengeteg lámpa, keverőpult és sok-sok ember működteti. Azok az emberek, akik nem állnak ki a színpadra.
Az élményt, amit nézőként átélünk, nem csak a táncosok hozzák létre, hanem azok is, akik a fényeket, a zenét és a csigákat kezelik. Azoknak az embereknek is oroszlánrésze van a befogadói élmény létrehozásában, akiknek soha nem adatik meg, hogy meghajoljanak az előadás végén és másnap cikkeket írjanak róluk kritikusok.
Csak akkor lesz előadás, ha valaki megcsinálja. Egy perccel sem előbb.
Egyre gyakrabban szembesülök azzal, hogy sokan úgy akarnak internetes vállalkozásba fogni, hogy nincsenek tisztában saját szerepükkel. A gombamód szaporodó, üres ígérgetésekkel operáló – “gazdagodjon meg az interneten”, “gazdagodjon költekezéseiből” – hirdetések és weboldalak hatására egyre növekszik a csodavárók tábora.
Az internetes vállalkozások esetében ugyanez a helyzet. Van egy tömeg, akik lelkes fogyasztói az üres ígérgetéseknek: vevők az ilyen szövegekre, fogyasztják az ilyen jellegű hírleveleket és bármikor elhiszik, hogy az interneten kolbászból van a szerver szoba kerítése.
Ők azok, akik belevágnak a csodás meggazdagodásba, fordítanak rá két teljes napot – aztán csodálkoznak azon, hogy még mindig nem gazdagok.
Így viselkednek: ülnek a nézőtéren és várják az előadást. Márpedig az előadás nem jön. Egyre kényelmetlenebbül érzik magukat a székükben: fészkelődnek, mocorognak, az órájukat nézegetik.
“Mikor kezdődik már az előadás?” – kérdezgetik egymástól.
A kiábrándító válasz, amit mondanom kell ilyenkor: “Soha. Az előadás csak akkor jön, ha valaki megcsinálja. Egy perccel sem előbb.”
Pénzzel vagy idővel?
Ha nem akarunk időt fordítani arra, hogy kitanuljuk az internetes értékesítés és vállalkozás gyakorlatát, akkor némi pénz befektetésével mindezektől megkímélhetjük magunkat. Ha pénzügyi befektetőként tekintünk magunkra, aki meg akarja valósítani egy üzleti ötletét, akkor néhány millió forintból el tudjuk indítani a vállalkozásunkat.
Ilyenkor csak az ötletünket és a pénzünket tesszük bele, az időnket pedig kiváltjuk: a technikusok munkáját, idejét, tudását pénzért cserébe megkapjuk. Ez viszont nem olcsó.
A híd messze van…
A kisvállalkozásokat olyan “amatőr technikusok” hozzák létre, akiknek van egy ötlete, van egy szenvedélye és hajlandóak hidet verni azon a szakadékon, ami a nézők és az alkotók között van. Ez egy kis csapat, egy maroknyi ember. Nincsenek ott minden héten a szórakozóhelyeken, nem költik el a pénzüket plazma tévére és új mobiltelefonra, mert mindezeknél magasabb rendű céljaik vannak.
A nézőket és a technikusokat egy világ választja el egymástól.
Ön melyik oldalhoz akar tartozni? Merre tart?
