28
A Google jelenleg piacvezető az Internetes keresések piacán. A Microsoft évek óta próbál felzárkózni a Google mellé a kereső-piacon. A Yahoo-t nem is tartják ellenfélnek (pedig a Yahoo piaci részesedése jelenleg több, mint duplája a Microsoft részesedésének).
A piacvezető Google-t két fiatal – Stanfordon edződött – zseni (Sergej Brin és Larry Page) alapította. Mikor beléptek a piacra, úgy tűnt, hogy a lapok már le vannak osztva, a piac felosztása be van betonozva. De minthogy zsenikről beszélünk, a Google-nek sikerült úgy piacra lépni, hogy néhány év alatt állva hagyták az összes konkurenst.
Egy jó vállalkozónak pontosan ilyennek kell lennie: nagyon kell értenie azt, amit csinál és nem árt az sem, ha van egy kis zsenitudata.
Vállalkozóként én is pontosan tudom, hogy néha hajlamosak vagyunk elveszteni a kapcsolatot a valósággal. Ilyenkor nagy segítség egy két lábbal a földön álló barát/barátnő, férj/feleség, aki visszarángat a valóságba.
Szerintem Sergejnek és Larrynek nem volt barátnője, mikor kifejlesztették saját Internetes keresőjüket, így nem volt senki, aki megakadályozza őket ebben az őrültségben
Ha a Google sikerén felbuzdulva belevágunk egy új vállalkozási ötlet megvalósításába, ne felejtsük el, hogy a Google esetében a sikerhez adott volt két elit iskolában edződött zseni..
Lehet, hogy ha Önt megkeresi egy barátja és olyan ötlettel áll elő, hogy letaszítja trónról a Google-t, akkor javasoljon neki egy hosszabb szabadságot és/vagy pszichológiai kezelést. Ha mégis kitart az ötlete mellett, akkor lehet, hogy tényleg megcsinálja és leváltja a Google-t. Az igazi vállalkozó megvalósítja az ötletét – bárki bármit mondjon.
További cikkek ebben a témában:
- » Futó kaland vagy házasság?
Kandalló vagy torrent? - » Dobogókőről jelentem: ilyen volt a Marketing Holiday
- » Az optimizmus útvesztői: beképzelt vagy magabiztos?
- » Élményt vagy zsömlét, avagy mit tanulhatunk a villásreggeli-bizniszből?
- » Üres sátor vagy tízmilliós üzlet? A Nemzeti Vágta marketinges szemüvegen kesztül




Az sosem árt, ha az ember kicsit zseni!
) Vagy nagyon!
De azért komoly gondban lennénk, ha mindig zseniség kéne a sikerhez.
Amúgy most mi mellett áll ki a cikk, hogy legyen, aki visszarángat a földre, vagy ne legyen?
“Egy jó vállalkozónak pontosan ilyennek kell lennie.”
“az a legjobb amit tehet, hogy javasol neki egy hosszabb szabadságot és/vagy pszichológiai kezelést”
Zsú, ha csak részeket ragad ki és azokat állítja szembe, akkor nem lesz érthető a mondanivaló.
A szöveg eredetileg így szólt: “Egy jó vállalkozónak pontosan ilyennek kell lennie: nagyon kell értenie azt, amit csinál és nem árt az sem, ha van egy kis zsenitudata.”
A vállalkozók egyik nagy kihívása pontosan az, hogy tudnak-e hinni saját ötletük sikerében, vagy hagyják magukat visszarángatni a szürke tömegbe.
A záró mondatban van egy kis fricska: ha a barátunk kellően hisz saját ötletében és elég őrült ahhoz, hogy jó vállalkozó legyen, akkor úgysem fog törődni a véleményünkkel
A véleményem az, hogy nem véletlen, hogy a legtöbb IT-sikersztori két/több barát/üzlettárs által jött létre. Tehát LEGYEN aki visszarángat a földre…vagy legalábbis megpróbálja