Egy jó hangulatú szombat az Internet-vállalkozás jegyében

| Marketing, SEO, Személyes, Vállalkozás, internet marketing | 2009-07-13

Huhh…lezajlott az első Internet Vállalkozók Klubja-előadás. Szép volt, jó volt!

Sokan eljöttek és biztosan állíthatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat. A visszajelzésekből ítélve a közönség sem távozott kellemetlen élményekkel.

Kifejezetten örültem annak, hogy az előadás végén nagyon jó kérdéseket tettek fel, jó meglátások voltak – szóval az egész előadás egy nagyon jó közegre talált. Igazi öröm ilyen közönség előtt beszélni.

Cservenka Béla barátomat többen is megpróbálták falhoz állítani egy-egy okos kérdéssel – de ő kősziklaként, megingathatatlanul állta a kereszttüzet. Béla így festett a kérdések kereszttüzében:

Az időkeretet rendre átléptük – de emiatt senki nem emelt panaszt. Ez biztos jele annak, hogy nem végeztünk rossz munkát :)
A kérdések és a beszélgetések alapján teljesen biztos vagyok benne, hogy a jelen levők közül többen is sikeresek lesznek saját Internet-vállalkozásukkal.

Kérdezték többen is, hogy mikor lesz a következő előadás. A teljes igazság, hogy még én magam sem látom pontosan az időpontot. Amint meglesz az időpont, itt a blogon ki fogom ragasztani.

Összességében nagyon jól alakult minden, igazán kellemes nap volt. A résztvevőknek köszönöm a részvételt, köszönöm a jó kérdéseket!

Igazán nagyszerű élmény volt találkozni azokkal az emberekkel, akikkel már emailen régóta kapcsolatban voltam. Ezután már nem lehet mondani, hogy az Internet elszigeteli az embereket…

Most tartok egy kis szünetet: a hétvégén elmegyek egy jó kis országjárásra, pihenésre, horgászásra, sportolásra, feltöltődésre. (Elképzelhető, hogy közben egyszer-egyszer bejelentkezem itt, néhány fényképpel és élménybeszámolókkal)

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Post to Twitter Post to Facebook

További cikkek ebben a témában:

  1. »  Jövő hét szombaton IVK előadás: Internetes vállalkozás indítása a nulláról
  2. »  Internet Vállalkozók Klubja – start!
  3. »  Internet marketing tanfolyam – hamarosan indul!
  4. »  Az interneten kolbászból van a szerver szoba kerítése?
  5. »  Nézzünk tükörbe #2: Semmihez Sem Értő János története

Hozzászólások (4)

  1. szia Gábor!
    nagyon jó volt az előadás, köszönöm!

  2. Nekem is tetszett mindkét előadás. Különösen az, hogy nem érzékeltem, hogy most csak a csalit kapom, és egyébként a ténylegesen használható, megvalósítható tippeket visszatartjátok.
    Egy ilyen esemény előtt a résztvevőkkel egy kérdőívet nem lehetne kitöltetni arról, hogy ki hol tart az “Internet-vállalkozásában”?
    Azért kérdezem ezt, mert a hallgatóság elég vegyes volt (valakinek már a 120. online marketing előadása volt, valaki pedig abszolút szűzként volt jelen), és a kérdőív alapján tudhatnátok kik ülnek veletek szemben.

  3. Szia Gábor!

    A képeket látva, a sóvárgás jut az eszembe.
    Jó lett volna ott lenni!
    De ez az én problémám.
    A kiránduláshoz jó pihenést kívánok, a horgászásnál pedig vigyázz a Taktikai Ragadozókra, mert sok van belőlük!

    Üdv: Mónika

  4. @Viktor: igazán jó látni, hogy megérte kockáztatni >> eleinte egy kicsit féltem, hogy “túl sokat adunk”, de most a visszajelzésekből ítélve ez volt a legjobb dolog, amit csak tehettünk!
    A tipp nagyon jó: természetesen lesz follow-up, hamarosan te is megkapod a kérdőívet :) )

    @Mónika: most készül az előadás összefoglalója, amit ígértem az IVK tagoknak – erről is küldöm az információkat emailben.
    .. és köszönöm a jókívánságokat!

Önnek is van véleménye? Mondja el!